RÓLAM

RÓLAM


Gyerekkori álmom váltottam valóra, mikor erre a pályára léptem, hiszen mindig is a szépségápolás világa vonzott. Ám az álmokért tenni is kell, így 4 évvel ezelőtt tanulni kezdtem a hivatás rejtelmeit.
Iskoláimat a Glamour Makeup Academynél végeztem, mesterem Sárkány Márti volt.

Az alapképzés után elvégeztem a sminkmester, valamint a maszkmester tanfolyamokat is. 2019-ben szépségtanácsadó OKJ képzésen vettem részt, ahol korábbi kézápolási ismereteim is hasznomra váltak. Fontos számomra, hogy folyamatosan frissítsem tudásom, kövessem a trendeket. Az elvégzett képzések részletezve a "rólam" menü pont alatt találhatóak meg.


Szakmai hitvallásom, hogy a smink, amit elkészítek tükrözze a viselőjét, illeszkedjen az ő világába. Vallom, hogy a jó smink nem elmaszkol,  hanem a mindenkiben jelenlévő szépség személyes értékeit emeli ki. Célom, hogy vendégem jól érezze magát, mind a sminkelés során, mind pedig az elkészült sminket viselve.

Munkám folyamán gondot fordítok a termékek alapos kiválasztására. Professzionális márkákkal dolgozom, közöttük kiemelkedő szerepet kap a MAC, Paris Berlin, NYX, Urban Decay, Jeffree Star Cosmetics.

Amennyiben úgy érzed, elképzeléseid találkoznak azzal, amit én tudok nyújtani, fordulj hozzám bizalommal, az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

06306352084
sminkesviki@gmail.com
Facebook
Instagram

 

Molnár Viktória

makeup artist

SMINK ALKALMAKRA


Bármilyen alkalomra, ahova úgy érzed az otthoni smink készleted már nem elég.

MAKE UP PARTY


Mert a sminkelés akár közös élmény is lehet barátnőkkel, család tagokkal együtt.

TANÁCSADÁS OKTATÁS


Segítek eligazodni a márkák termékei között és a sminkelés világában!

  • Sminkek

    • Menyasszonyi smink
    • Szalagavató
    • Ballagás
    • Alkalmi smink
    • Fotózás
  • 6500 Ft -tól

  • Csomagok

    • Esküvő
    • Születés nap
    • Lánybúcsú
    • Csajos bulik
    • Anya-lánya délután
  • 35 500 Ft -tól

  • Oktatás

    • Ajándék sminktermék
    • Neszeszer átnézése
    • Termék tanácsadás
    • Egyéni sminkoktatás
    • Páros sminkoktatás
  • 15 000 Ft -tól

Oklevelek & Elismerések

Budapest


Budapest V.kerület József Nádor tér
(bejelentkezés szükséges)

telefonszám:
06306352084 

Email:

sminkesviki@gmail.com